Egy libkonzi naplója

Még mielőtt valaki azt gondolná, a cím nem leiterjakab. Nem a másnapos szerző, s nem is a figyelmetlen tördelő írta el a német kifejezést. A címet Martin Luther King és a Kárpát – medence fogalmát betiltani igyekvő szlovák kormány ihlették. A fekete bőrű polgárjogi harcostól por és hamu mivoltában is elnézést kérek az összevetésért. Arról van szó, hogy a kisebbségekért is felelős „vicetörténész” szerint a Kárpát – medence haushoferi mélységekbe menően geopolitikai kategória, mármint élettér. Már csak Martin Luther King híres álmát kell felidéznünk, s máris megalkottuk a felvidéki Lebenstraum fogalmát. Mondhatná a kedves olvasó, hogy a Liebensraum kifejezés hasonló összefüggésben kellemesebb asszociációkat idézne, de az ember mégsem mondhatja a hazájáról, hogy pusztán egy szerelmeskedésre alkalmas helyiség lenne. Ennél azért több komolyságot érdemel a szlovák kormány igyekezete!
Azt hiszem nekünk is van egy álmunk. Nekünk, szlovákiai magyaroknak. A mi álmunk az, hogy kényszerű hazánkat végre magunkénak érezhessük. Annál is inkább, mert felmérések igazolják, hogy büszkék is vagyunk rá. Ami egyáltalán nem meglepő, éppenséggel az ellenkezője lenne az. Nagyon is érthető, ha úgy gondoljuk, hogy velünk együtt gyarapodik ez az ország, s nem nélkülünk. Ha Szlovákia teljesítményére vagyunk büszkék, magunkat is megtiszteljük. Az is érthető ugyanakkor, hogy a nemzet tizenkilencedik századi fároszát hajszoló kormánytól, még a huszonöt fokra hevített szobában is kirázzon a hideg. Pedig talán Trianon óta nem volt még ekkora esély arra, hogy a szülőföldünkre hazánkként gondolhassunk. Miért is?
Elég, ha a tőlünk délre elterülő 93 ezer négyzetkilométernyi csődtömegre tekintünk, amelynek népe a szarvasmarhák türelmével és méltóságával lépdel az EU-kompatibilis vágóhíd irányába. Miért ne idézhetnénk fel poros történelemkönyvek lapjairól a „kisebbség, minőség” elvét? Miért ne mondhatnánk, hogy, már megbocsássatok, ti szerencsétlenek odaát, a ti hülyeségetek a sajátotok. Közünk van hozzátok, persze. De mégsem! Különben sem kértetek belőlünk. Egyszóval tartsátok meg a messiásaitokat: Gyurcsányt is, Orbánt is. Engedjétek meg, hogy mi is hasonlóan önhittek legyünk: majd újra felfedezzük, mi az a kisebbségi messianizmus. Mondhatnánk ezt?
Persze hogy mondhatnánk, s perditamód igazunk lenne – ajánlom fogyasztásra ezt a szalon vulgarizmust! Csakhogy amíg Szlovákia a múltját foltozgatja a jelenben, s dagonyázik a tizenkilencedik században, addig számomra a Gömör – Szepesi – karszt soha nem lesz Szlovák - paradicsom. Mert a nemzetállami logikára egészen egyszerűen nincs más válasz. Nincsen! Ugyanez igaz a politikai érdekképviseletünkre is. Az etnikai elvű politizálás rég a szemétkosárba való, de amíg a közép-európai történelem kísértetei lesznek a szlovák partnereink, mi az öreg ördögöt csináljunk helyette?
Olyan szívesen dobnám a lomtárba a nemzetbe kapaszkodást! De hogyan tehetném egy olyan országban, ahol a vasútállomások a „százéves pályaudvart” juttatják eszembe.
Talán hallották Koncz Zsuzsa vagy Gerendás Péter előadásában.
Nem rólunk írták, nem. A mi felmenőinket a marhavagonok nem Auschwitzba vitték, a Beneš – dekrétumok csak élőhalottakat szültek tízezer szám. Pehelysúly a történelem patikamérlegén.
Nem kéne más, csak egy bocsánatkérés, erkölcsi kárpótlás. A hülyék voltatok, hülyék voltunk beismerése. Apponyit Mikolajért! Kedves szlovák barátaink, nem rajtunk múlik. Mi készek vagyunk kidobni a tizenkilencedik századi díszletet, a történelem kísérteteit ti tartjátok életben. Minden azon múlik, hajlandók vagytok-e lebontani a nemzetállamotokat? Meghozzátok-e azt az áldozatot, hogy ne az államnak legyen nyelve, hanem a polgárainak? Majd, ha fagy, ugye? Nem is lennénk Közép – Európában, ha nem így lenne…

http_ujszo_com_napilap_velemeny_es_hatter_2008_12_02_a_felvideki_lebenstraum