Egy libkonzi naplója

            Október 23-án lesz öt éve, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom párttá szerveződve jelent meg a magyar politikai spektrum jobbszélén. A Jobboldali Ifjúsági Közösség vezetői még a kilencvenes évek második felében, a fővárosi bölcsészkar Hallgatói Önkormányzatában készültek fel a nagypolitikai szerepvállalásra. Meglovagolva az ezredforduló „konzervatív forradalmát”, a Jobbik számára esély kínálkozott arra, hogy a Fidesz-generációhoz hasonlóan egy újabb nemzedék találja meg a helyét a nagypolitika színpadán.

            A 2002-es választásokon kiesett a parlamentből a Csurka István nevével fémjelzett Magyar Igazság és Élet Pártja. A MIÉP látványos gyengülése miatt már 2003 őszén adottak voltak a feltételek egy alternatív formáció létrehozására a radikális jobboldalon. A MIÉP által hagyott űrbe kívánt betörni a Kovács Dávid elnökletével párttá szerveződő Jobbik. Az új párt az alakuláskor maga mögött tudhatta a radikális jobboldali értelmiség egy részének rokonszenvét, de a politikai szimpátia megszerzésért és megtartásáért meg kellett küzdenie a teljes jobboldali térfél lefedésére törekvő, szövetséggé formálódó Fidesszel.

 A 2002-es választást követő évek a radikális jobboldal reneszánszát hozták. Az Orbán Viktor által a vesztes választást követő Dísz téri nagygyűlésen életre hívott polgári körök széles tömegek politikai aktivitását tartották ébren, látványos példányszám növekedést ért el a Bencsik András főszerkesztő által jegyzett Demokrata című hetilap, felfutott és nagy üzleti nyereséget eredményezett a radikális jobboldal eszméit visszatükröző könyvkiadás, egyes sajtómunkások pedig már – már a politika tevőleges alakítóinak hihették magukat. 2003 őszére, ez egybeesik a Medgyessy-kormány népszerűségének látványos és visszafordíthatatlan zuhanásával, a polgári körökben tevékenykedő tömegek a radikális jobboldali sajtó által szítva egyre türelmetlenebbek lettek. A Fidesz számára mindinkább vállalhatatlannak bizonyultak a „forradalmat” áhító csodavárók. Ez volt az a lélektani pillanat, amikor a Jobbik a Fidesztől elfordulókra támaszkodva, gyorsan megkapaszkodhatott volna.

Abban, hogy nem így történt, döntő szerepe van a Jobbik vezetői által hozott rossz stratégiai döntéseknek. Először is a Fidesszel szemben pozicionálták magukat, kivíva ezzel a jobboldali sajtó fősodrának ellenszenvét. Legnagyobb politikai hibájukat azonban a 2004-es EP – választások bojkottálásával követték el. A Jobbik ennek köszönhetően nem tudott elmozdulni az 1-2 százalékos népszerűségről, a 2006-os választások közeledtével, a parlamenti küszöb átlépésének reményében, a Jobbik szövetséget kötött Csurka István pártjával. A Harmadik Út azonban jócskán az öt százalékos küszöb alatt teljesített. A választási kudarcot követően a Jobbik és a MIÉP útjai újra szétváltak.

A Kovács Dávid helyébe lépő Vona Gábor a Fidesztől jobbra, de nem a Fidesszel szemben határozta meg a Jobbik helyét. A 2006 őszi önkormányzati választásokon a Jobbik számos helyen együttműködött a Fidesszel, támogatta a névleg független, de a legnagyobb ellenzéki párt bizalmát élvező Tarlós István főpolgármester – jelöltet is. Az őszödi beszéd kiszivárgását követően zavargásokba torkolló politikai válság, majd a miniszterelnök hivatalban maradása, újra a végletekig fokozta a radikális jobboldali választók türelmetlenségét. Az önjelölt „forradalmárok” kezdetben még a jobboldal széles tömegeinek rokonszenvét élvezték, később mindinkább elszigetelődtek. A Vona Gábor vezette Jobbik mára jól láthatóan megkülönbözteti az arcélét a Budaházyt és Toroczkait követő szélsőségesek utcai erőszakba torkolló meneteitől.

A 2006 őszi brutális olaszliszkai lincselést követően, miközben 2007 tavaszán számos jel mutatott a rendőrség általános elbizonytalanodására és morális szétzüllésére, a Jobbik politikai hátországát maga mögött tudva létre jött a nagy vihart kiváltott Magyar Gárda. A Gárda a Jobbik eddigi legnagyobb politikai sikertörténete. Ezt tárgyilagosan el kell ismerni akkor is, ha demokrataként viszolygok minden politikai párthoz kötődő paramilitáris szervezettől. A Gárda nem jött volna létre, ha az állami rendészeti szervek biztosítani tudnák az állampolgárok jogbiztonságát.

A Jobbik ma a legdinamikusabban fejlődő parlamenten kívüli párt Magyarországon. Reális esélye van arra, hogy a következő választásokon bekerüljön az Országgyűlésbe. A párt parlamenti politizálása fogja megadni a választ arra a kérdésre, lehet-e szalonképes a nemzeti radikalizmus.